2018. április 28. 09:45 Dunaújváros alsó- Dunapart

Bemutatkozás

"együtt a gyermekekért"

Egy kis történet

2017. augusztusi futásom közben jutott eszembe , hogy a kórházban fekvő gyógyuló gyerekeknek egy kicsit szebbé és jobbá kellene varázsolni a bent töltött napjait . Így elhatároztam , hogy egy jótékonysági futó versenyt rendeznek " együtt a beteg gyerekekért " Dunaújvárosban. Mivel közeledtek az ünnepek és sajna a kórházban lesznek ilyenkor is gyerekek , szerettem volna őket a futók segítségével meglepni egy kis ajándékkal.

2017.november 25-én 10:00 órai kezdéssel 7 km távos futó versenyt rendeztem Dunaújváros területen jótékonysági célból " együtt a beteg gyerekekért ". A nevezés csekély összegű mintegy  200 Ft/ km volt. Mely nevezése helyszínen volt fizetendő. Az így összejött 416 040 Ft összegből mely 256 segíteni vágyó futót és a nem futni vágyót jelentett. Az ő segítségüknek köszönhetően a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházban ápolt gyermekek két db elektromos kis autó (6v), valamint a megmaradt összeg felajánlásra került újszülött lélegeztetővásárlására.


2017. november 28-án társammal Varga Zoltánnal elhatároztuk, hogy a jótékonysági futást " együtt a gyerekekért" kicsit magasabb színvonalra emeljük, terméseztessen a hagyománnyá váló " együtt a beteg gyermekekért " a dunaújvárosi Szent Pantaleon Gyermek Osztálya részére 2018.november 24-én megrendezésre kerül ismét a téli kissé didergős, ködös futás melynek nevezése ismét helyszínen történik meg..


Kapcsolódó oldalak a rendezvényről

https://www.duol.hu/kozelet/helyi-kozelet/jotekonysagi-akcio-futas-korhaz-gyermekosztaly-2109619/

https://www.duol.hu/kozelet/helyi-kozelet/futas-jotekonysag-korhaz-lacza-tamas-2114005/

https://www.pantaleon.hu/cgi-bin/index.cgi?&mode=content_view&content_id=2083

https://dunaujvaros.com/hirek/201711/meleg_szivvel_a_csipos_hidegben

https://dunaujvaros.com/hirek/201712/kis_jarorok_koroznek_a_gyermekosztalyon

https://www.duol.hu/kozelet/helyi-kozelet/jotekonysagi-futas-szent-pantaleon-korhaz-gyermekosztaly-2125519/

https://www.castellum.do/2017/12/06/dunaujvarosi-futok-egyutt-a-gyermekekert-gigapacsi-megariszpek

https://dunaujvaros.com/hirek/201712/jotekonysagi_futas_mikulas_sapkaban ( DTS által rendezett jótékonysági futás )



szervező / amatőr futó

Lacza Tamás


dunaujvarosifutok@freemail.hu

+3620/546-9585

Minden nevező egységcsomagot kap, mely a regisztrációs sátornál átvehető.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el